Rengeteg magyar cég dönt úgy, hogy külföldre is szívesen terjeszkedne, ekkor viszont mindenképp szem előtt kell tartani, hogy milyen plusz lépések azok, amelyeket meg kell tenni. A kisebb és nagyobb cégek is rendelkeznek manapság már a megfelelő jogi háttérrel, éppen ezért tennünk kell azért, hogy minden meglegyen, mire oda kerülünk, hogy maga a cég is elindulna. A németországi cégalapítás kapcsán pedig a lehető legjobb döntés, ha egy olyan csapatra bízzuk a munkát, akik minden szempontból rendelkeznek a megfelelő mennyiségű ismeretekkel, hiszen ennek köszönhetően minden úgy alakulhat, ahogyan arra szükségünk van. Természetesen az is lényeges, hogy m is fel legyünk készülve mindenre, hiszen nem tudhatjuk, hogy mikor milyen döntést kell majd meghozni. A profizmus pedig mindig meghozza majd a gyümölcsét és egy olyan külföldi cégünk lehet, ami remekül üzemel és pontosan úgy termel, ahogyan azt elvárjuk tőle. A költségek kapcsán pedig szintén érdemes előre tervezni, hiszen némi tartalékra mindig szükség van.