Egy nyaraló esetében általában nem számolunk azzal, hogy az építkezés során akár fűtés rendszert is ki kell építeni. Nem csak azért, mert télen elvileg nem is használjuk az ingatlant, de gyakran a kisebb méretek miatt nincs is erre lehetőség. Éppen ezért érdemes szem előtt tartani, hogy manapság már más megoldásokat is kipróbálhatunk, amelyek nem igényelnek komolyabb munkát, emellett viszont kellemes meleget nyújtanak nekünk a hidegebb esték során. Az infrapanel esetében nem kell bontási, vagy éppen építési munkálatokat végezni, csupán fel kell szerelnünk az elemeket a falra, vagy éppen a plafonra. Nem foglalnak nagy helyet, emellett viszont tökéletesen használhatók akár rövidebb, akár pedig hosszabb távon. Ha pedig a villany számla miatt aggódnánk, semmiképp se tegyük, hiszen ezek az eszközök manapság már igen csak alacsony fenntartási költségekkel rendelkeznek, ami számunkra szintén fontos és lényeges dolog lehet. Így pedig mi magunk is elégedettek lehetünk, az anyagi ráfordítás miatt is.