Sajnos egyre többen találkoznak azzal a problémával, hogy már fiatal korban megkezdődik a hajritkulás, ez mellett pedig a kopaszodás is komoly külső változást okozhat. Általában a férfiak számára lehet ez komoly probléma, azonban nem ritka, hogy a hölgyek is küzdenek ezzel a problémával. Ami mindenképp lényeges, hogy tisztában legyünk azzal, hogy erre a gondra ma már van megoldás, hiszen a technika fejlődésének köszönhetően akár már akkor is élhetünk a hajbeültetés lehetőségével, ha nem áll a rendelkezésünkre megfelelő mennyiségű hajhagyma. Általában véve maga a hajbeültetés, mint műtét, csak egy. maximum két napot vesz igénybe, ami problémás lehet, a beavatkozás utáni kezelés. Ugyanis kapunk egy tájékoztató anyagot, amit maradéktalanul be kell tartani, a beültetett terület területet és persze a fejbőrt is komoly mértékben ápolni, kezelni kell. Természetesen minden terméket megkapunk a beültetést végző klinikától, valamint azokat az információkat is, amelynek köszönhetően tökéletes lehet a végeredmény, amire viszont legalább fél évet várnunk kell.