lakásfelújítás

Használt lakást vásároltunk, de szeretnénk a saját igényeink szerint alakítani. Tehát kezdődhet a lakásfelújítás. Nagyon kicsik a szobák, nincs külön wécé, a fürdőszoba is lepusztult, piszkosak a falak, és különben is csúnya színűek. Innen egy falat kell kivenni, oda pedig építeni kell. Az ablakcserén is gondolkodunk, de a parketta is kopott. Rossz helyen vannak a lámpák, a kapcsolók és csatlakozók. Miután elképzeltük, hogy hol és mit szeretnénk megváltoztatni, megkértük néhány szakembert, hogy felmérje a lehetőségeket, és adjon árajánlatot. Ezután beszereztük a megfelelő anyagokat és elkezdődött a munka. Persze a bontás mindig rumlival jár, még jó, hogy nem költöztünk be. A legtöbb sitt a fürdőszobából került ki, de miután új kád, mosdó és csempe lett beépítve, elnyerte a végső formáját. A falak felületének kijavítása után mehetett rá a tapéta és a festés. Szép színeket választottunk, frissebb lett az egész lakás tőle. Néhány új bútort és berendezési tárgyat vásároltunk, így már lehetett költözni.

By admin