Amikor úgy döntünk, hogy mindent megteszünk azért, hogy egészségünk töretlen legyen, mindenképp tartsuk szem előtt, hogy pontosan milyen ételeket és italokat fogyasztunk. Persze ezen kívül arra is oda kell figyelni, hogy melyek azok a tápanyagok, amelyekre a szervezetünknek szüksége van, hiszen ezek megléte is legalább ennyire fontos. Mivel pedig a munkahelyünk kapcsán is több megoldás szóba jöhet az egészségünk megőrzése kapcsán, mindenképp tartsuk szem előtt, hogy az olyan lehetőségek, mint az üzemorvosi vizsgálat csakis jót tehet. Nem csak azért, mert így egy teljes kivizsgáláson eshetünk át miniden egyes évben, de ezen kívül abban is biztosak lehetünk, ha bármiféle probléma felmerülne, a szakemberek megtalálják és meg is oldják. Ha pedig egy olyan betegségünk van már évek óta, amivel egyébként sokat kell foglalkozni, mindenképp jelezzük a szakembereknek, hiszen így ők is meg tudnak minket vizsgálni, valamint fel tudják mérni, hogy milyen egyedi kezelésre lehet esetlegesen szükség.