A vezető pozícióban dolgozó szakemberekre mindig nagy felelősség terhelődik, azonban az is tény, hogy remek lehetőségeket foghatnak meg, amennyiben kellő mértékben oda figyelnek. Nem utolsó szempont ezekben a pozíciókban a fizetés is, azonban mégis sokan váltanak, még akkor is, ha valóban komoly összegeket tudnak felvenni egy-egy hónap végén. Nem csak a rengeteg stressz miatt, ami éri őket a munkahelyeken, hanem azért is, mert sokszor egyáltalán nem érzik jól magukat, miközben a munkahelyen vannak. Nem ritka, hogy számukra alap dolog a túlóra, valamint az olyan komoly feladatok megoldása, mint amikor maga a termelés nem tud a saját kerékvágásban menni, vagy éppen meg is áll. Természetesen vezetői állás Tiszaújváros kisebb és nagyobb cégeinél is egyaránt megtalálható, azonban csakis akkor pályázzuk meg őket, amennyiben érzünk magunkban megfelelő tudást és persze kitartást is, hiszen mind kettőre szükségünk lehet már az első napok alkalmával is. Ha viszont már az elején feladjuk, biztosak lehetünk abban, hogy semmi esélyünk nem lesz arra, hogy a karrierünket még tovább építsük.