Általában a férfiak számára vonzóak azok a küzdő sportok, amelyek hozzá járulnak ahhoz, hogy a test megfelelő legyen, de ez mellett az sem utolsó szempont, hogy bármikor meg tudják magukat védeni. Ez mellett viszont a hölgyek is gyakran úgy döntenek, hogy a hagyományos aerobic helyett sokkal inkább egy izgalmas küzdő sport edzést választanak, mint a kick box, hiszen ennek köszönhetően életük is izgalmasabb lehet, ez mellett pedig olyan állóképességre tehetnek szert, ami a hétköznapok során is jól jöhet. Viszont mindkét nem számára fontos, hogy a legmagasabb biztonságban legyenek egy kemény edzés alatt is, valamint hogy minden gyakorlatot maximálisan teljesíteni tudjon. Ehhez viszont elengedhetetlen a megfelelő ruházat is. Minden küzdő sport esetében megvannak a speciális felszerelések, amelyeket mindenképp érdemes megvásárolni már az első alkalommal is. Hiszen így nem csak kényelmesen sportolhatunk, de maximális szinten kihasználhatjuk testünk adottságait is, valamint gyermekeinknek is pontosan olyan felszerelést vehetünk, amire szükségük van.